• Bridget Jones naplója • Tanulság: ***** Abszolút kultuszfilm, kötelező megnézni minden önsanyargatásra hajlamos egyedülállónak, szinglinek és magányos léleknek, már csak a boldog hepiend miatt is lelki balzsam gyanánt, jó sok zsebkendővel és felesleges kalóriával körülbástyázva. Mert ahányszor betesszük a videóba (vagy a DVD-lejátszóba), mindig megajándékozhat azzal a reménnyel, hogy akkor is megtalálhatjuk a nagy Őt, ha kicsit túlsúlyosak vagyunk, minden örömünk a cigi, a pia és a nassolás, és folyamatosan ciki szituációkból kell kivágnunk magunkat. További megfontolásra érdemes tényezők: • Ebben az élethelyzetben az önsajnálat természetes. • Harminc felett az ember lánya már nem arról készít listát, hogy milyen férfit akar, hanem arról, hogy mely típusok kerüljék el, de jó messzire. • Könnyen bedől a bókbonbonokat szóró szoknyapecéreknek vagy akár a főnök szolid szexuális zaklatásának, amit stabil magánélettel nem tenne. • Komplexusait kompenzálandó próbál elismertté válni a szakmájában. • Legalább egy hájfelfogó bugyi lapul a fehérneműs fiókjában, és jó esetben tudja is, mikor kell bevetni. Ezeken felül felvillantja azt a szinglicsapdát, hogy csak akkor érezzük magunkat nőnek, amikor rajonganak értünk. Persze sose az rajong értünk jobban, akinek kellene, habár a filmben felettébb furcsa, hogy Mr. Darcy – mintha rögtön több is lenne belőle – az égvilágon mindenütt megjelenik, ahol Bridget megfordul. A főhősnő bájos esetlensége azonban kedves ismerősünkké teszi, hiszen a legtöbb egyedülálló nő életében jut szerep az önsegélyező irodalomnak és a fogyókúrás elhatározásoknak. A film romantikus középpontjában Darcy „Nagyon tetszel nekem, úgy, ahogy vagy” mondata áll, amelytől nagy csörömpöléssel lehullnak a szingliszívlakatok. Szóval mindenképpen reménykeltő, ha udvarlónk száját ez a kijelentés hagyja el, ezzel akarva-akaratlan önbizalomtöltetet sugározva belénk. Szerencsére a film végére Bridget is visszanyeri büszkeségét, lapátra teszi a sármos Hugh Grantet (aki a következőkben még vissza-visszatér közénk), és rájön, hogy nem hazardírozhatja végig az életét egy link alak mellett. Biztosra megy, és jól teszi. (Jó hír a fogyókúra-fóbiásoknak: Renée Zellweger is képes volt lefogyni a forgatás befejezése után…) • Sztárom a párom • Tanulság: *** „Tudom, mi a halandók sorsa az istenek között” – mondja szomorkásan Hugh Grant, aki a véletlenek sorozata folytán belebolondul egy igazi sztárba. A film talán legszenzációsabb jelenete, amikor újságírónak kiadva magát, a Kutyák és Lovak magazint képviselve trükközi közel magát világsztár szerelméhez, akit az azóta majdnem főállású anyukává avanzsált, valóban világsztár Julia Roberts testesít meg. Ám lássuk be, az alaptörténet realitása meglehetősen csekély. Mindenesetre szívet melengető, hogy az egyszerű könyvárus fiú is rálelhet a főnyereményre, aki hol eltűnik, hol felbukkan, egyszer pedig ilyetén szól a döbbent ifjúhoz: „Én is az a lány vagyok, aki itt áll egy fiú előtt, és arra kéri, hogy szeresse.” Szerencsére ebből a filmből sem maradnak ki a bénarandik, amiket annyira szeretünk filmen nézni, és amiktől annyira rettegünk az életben, pedig a miheztartás véget nem árt néhány ilyenen átesni. Legvégsőbb tanulságként talán az szűrhető le belőle, hogy az elérhetetlen is begyűrűzhet az életünkbe, ha a sors is úgy akarja, de azért jobban járunk, ha nem Brad Pittet nézzük ki magunknak a férfirengetegből. No és a sztár is ember, ugyanúgy szüttyöghet éjszaka, mint egy mezei versenyző. Szóval azt hiszem, „a kevesebb néha több” elve érvényesül. (A film zenéjét külön ajánlom mindenkinek, mert szenzációs válogatás!)   • Állítsátok meg Terézanyut! • Tanulság: ***** A könyv hatalmas siker volt, a mozifilm nézettségét illetően nem rendelkezem hivatalos adatokkal, de osztozom az örömben, hogy a hollywoodi remekek után végre testet öltött a magyar valóság is. Méghozzá a főhősnőben, Kéki Katában (Hámori Gabriella), aki a film eleji szerencsétlenségsorozat után joggal pályázhatna a „Lúzer” érdemrendre. Máris kész a katasztrófahelyzet: se munka, se pasi, csak egy ketyegő biológiai óra. A fordulatok feketén-fehéren láttatják, hogy a szingliélet egyáltalán nem csak öröm és kacagás, mint amilyennek sokan tudni vélik. A főhősnő feladja a biztonságot (tegyük hozzá, nem túl jó ötlet a közös postafiókba levelet fogadni egykori szerelmünktől), és nagyot ugrik az ismeretlenbe, ahol fel-felbukkan egy régi barát (még kicsit dühösek is vagyunk Katára, hogy más pasikat hajkurászik a vonzó Nagy Ervin – ő alakítja a régi barátot – helyett). Idétlensége néha odáig fajul, hogy egy hotel nyilvános mosdójában igyekszik jetimentesíteni a lábát, de még efölött is elsiklunk, hiszen nagyon is szerethetővé teszi, hogy legalább annyira kétségbeesetten keresi önmagát, mint a szerelmet. Annak, aki maga is átélt olyan korszakot, amikor minden összeomlani látszott, könnyű lesz a szívébe zárnia Kéki Katát, aki lassan, de biztosan ráébred arra, kiből is lehet Igazi (naná, hogy a már említett favoritból), és arra is, hogy mit kezdjen az életével.   • Anyám nyakán • Tanulság: ** Filmbeli megerősítés nélkül is tudjuk, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, ha egy anyukája szoknyáján ülő férfit szeretnénk elhódítani, méghozzá a lehető legkeményebb ellenféltől, a kedves mamától. A film jó felépítésű férfihősét Matthew McConaughey alakítja, aki ismét bebizonyította, hogy leginkább külső adottságai és nem színészi képességei miatt nyerő Hollywoodban, de mivel ez nem kritikai elemzés, ebbe nem is mennék jobban bele. Félő, hogy Sarah Jessica Parkerbe is beleégett Carrie Bradshaw, aki ezúttal egy főállású randizót alakít, az ő küldetése, hogy kiszakítsa a felnőni képtelen fiúcskát a szülői fészekből. Az egyébként nem túl nagy „wasistdas”-ra sikeredett filmremek további alakulása innentől szinte szavatolható, a meglehetősen semmilyen karakterű főszereplők egymásba bolondulnak. Miközben a mindig divatos S. J. P. azon ügyködik, hogy kirobbantsa a szülői házból a daliás ifjút, egyre többször jut eszünkbe, hogy igazán magára szedhetne néhány kilót. A valóságban azért egész biztosan nehezebb dolgunk lesz, ha a szüleivel élő párunkat szeretnénk magunkhoz láncolni, főleg, ha már a harmincas éveit tapossa. Hacsak nincs randimotivátori képesítésünk, nem lesz könnyű rábírni a „gondtalan” agglegényélet felrúgására, így jobban tesszük, ha némi szorgos küzdelem után felhagyunk a Pán Péter-szindrómás esetek adjusztálásával, és inkább olyan pasi után nézünk, akinek nem a „haverok, buli, Fanta” érzés a legfontosabb az életében, hanem kész arra, hogy ebből is áldozzon a szerelem oltárán. • Kutyátlanok kíméljenek • Tanulság: *** A férfi főhős szerint, akit a kedves és örökké csodálkozó tekintetű John Cusack testesít meg, a mai harmincas nők kész forgatókönyvvel indulnak pasivadászatra. A szegény férfinak úgy kell megfelelnie a benne leírtaknak, hogy bele sem pillanthat az ominózus forgatókönyvbe. De amint tudtán és akaratán kívül eltér tőle, már ki is írják a történetből. Igen, hölgyeim, itt bizony a túlzott elvárásokról van szó, és be kell látnunk, meglehetősen találóak ezek a gondolatok. Filmhősünk aztán találkozik a Nővel, aki alibi kutyatartóként vadássza a neten a pasikat, de a csalás kölcsönös, mert igazából a Johnból lett Jake-nek sincs kutyája, így az ebkedvelők máris csőbe húzva érezhetik magukat a cím miatt. Sajnos a film további részében a szokásos sablonokkal találkozunk, míg aztán nagy nehezen egymásra találnak az alibi kutyatartók, de igazából nem okosodunk ki jobban, hiába is lelkesedtünk fel a jó kezdet után. A legjobb részek a bénarandik, amelyeket a legtöbb netes társkereső ismer, jobb esetben csak hírből. Na de gyakorlat teszi a mestert – ezt bizonyítja ez a film is. • Négy esküvő és egy temetés • Tanulság: *** és fél Régi nagy klasszikus. Esküvőfetisiszták előnyben! Az angol gyökerű szinglifilmek témaforrásán egyébként nincs mit csodálkozni, hiszen statisztikák szerint az angol nők közel fele egyedülálló. Miközben pazar esküvőkön kalauzol át minket, ahol egy látszólag házasodni egyáltalán nem vágyó koedukált csoport áll a középpontban Hugh Granttel az élen (durva, hogy Hugh mennyi romantikus vígjátékban kapott szerepet, amitől olybá tűnik, ő korunk egyik nagy amorózója), az egymásból fakadó cselekmények is azt sugallják, hogy az ember valamiféle gyakorlatra tehet szert az esküvőn vendégeskedés során, nem beszélve arról, hogy a násznép tökéletes terepet kínál a párkeresésre. Szóval az esküvőkedvelők dúskálhatnak az eseményekben, és az is kiviláglik, hogy nem mindenki az Igazival lép frigyre – legalábbis első körben. Az azóta kissé elfeledett Andy MacDowellnek is Hugh (Charlie) volt a 32. pasi az életében, aztán mégis a 33. pasijához ment hozzá, majd el is vált tőle. Charlie közben sokat elmélkedik a házasságról és a tökéletes kapcsolatról, mígnem egy barátja kiokosítja, hogy nagy hiba a villámcsapásszerű szerelemre várni. Konklúzió: „Tehát az, hogy várjuk az igazi szerelmet, nem vezet sehova.” További tanulság még, hogy a „csak azért is megházasodom”-nak sincs sok értelme, továbbá elrettentés minden férfinak, akire az oltár előtt jön rá a mégse, hogy ebben a kiélezett helyzetben bizony könnyen kaphat egy jobbhorgot. Hugh is megkapta, de neki megérte, mert a sok bonyodalom és a katasztrofális időzítések után teljes lett a szerelmi hepiend. • Igazából szerelem • Tanulság: **** És igen, igen, igen. Kötelező mozi szerelemre vágyóknak a szerelem bűvöletéről. Középpontban a karácsony, vagyis a szeretet ünnepe, ehhez jön a sztárparádé, a több szálon futó történet és a nagyszerű filmzene. Szép lassan kibontakozik az aranyigazság, miszerint a szerelem nem ismeri a határokat, számára nem létezik életkor, társadalmi rang vagy olyan fájó csalódás, amely gátat szabhat világméretű terjedésének. A film nagyon is életszagú, hiszen – ahogy a valóságban – itt is úgy esik, hogy valakinek összejön, valakinek nem. (Bár növelheti az esélyeket, ha nem nős férfira vagy egyenesen az elnökre vetünk szemet.) „A szerelem körülvesz minket” – csak talán néha nem járunk eléggé nyitott szemmel, vagy lélekben nem nyitunk még az új felé. Ha épp romantikadeficitünk van, akkor is nagyszerűen feltöltekezhetünk belőle, és ahhoz is erőt adhat, hogy rádöbbenjünk, mennyire fontos vigyáznunk arra, amink van. És nem csak karácsonykor...